Ezért aztán úgy döntöttünk, megpróbáljuk előítéletek nélkül meghallgatni az Immersiont. Csakhogy rájöttünk: képtelenség. A Pendulumhoz már egyszerűen hozzátartozik az a bizonyos "love-it-or-hate-it"-érzés, ráaadásul e sorok írója a Hold Your Colourt az évtized egyik legjobb, míg a két évvel ezelőtti In Silicio-t minden idők egyik legrosszab d'n'b (vagy inkább emo&bass) albumának tartja.
 
Mivel azonban az ausztrál kollektíva ez utóbbival ért el óriási sikereket (bár még ma sem értjük, hogy pontosan kiknél is), nyilvánvaló volt, hogy az Immersion hangzásában az utolsó album hagyományaira épít majd, ez pedig nem kecsegtetett túl sok jóval. Hál' istennek a végeredmény néhány fokozattal tűrhetőbb, mint elődje.
 
Szögezzük le: kizárt, hogy bárki, aki minimálisan is szereti az igényes zenét, nem hallja, hogy ez a kenguru emo&bass zeneileg ipari hulladék. Oké, hogy trend, meg divat, meg hype, meg menőzünk a suliban, de ez még arra sem jó. Ezt vagy belátták az együttes tagjai is, vagy csak engedtek a major kiadó nyomásának, de tény, hogy az Immersionön az ausztrál együttes egy egészen új oldalát is megmutatja. Van itt régivágású d'n'b, house, dubstep, úgyhogy egy szavunk nem lehet.
 
Az intro nem túl fantáziadús, olyan, mintha egy zsékategóriás fantasztikus film főcímzenéje lenne, de aztán kezdetét veszi a gigantikus Pendulum show. Széttorzított gitárok, szirénázós hangok, na meg a kihagyhatalan paraszt d'n'b-alap. A Watercolour - címéhez méltóan - kicsit visszahozza a régi album hangzását, ám az énektémák jóval rockosabbak, így aztán valamilyen maszlag lesz belőle.
 
A Set Me On Fire egy pendulumos hangvételű dubstep, míg a Cyrus olyan, mintha a Limp Bizkitet hallanánk drumandbass-t játszani. A Liam Howlettel közösen felvett Immunize kicsit elveti a sulykot, ami viszont meglepő, az az Island című, már-már ibizai hangulatú, house alapú nóta, melyet popos vokálok tarkítanak. Az album végén aztán visszatérnek először a buta, majd az egy fokkal emészthetőbb tört bítek, említésre méltó dolog azonban nem történik.
 
Függetlenül attól, hogy az Immersion egy minden kereskedelmi szempontot kielégítő album, mely zeneileg hasonlóan nulla, mint elődje, az új album mégis méretes előrelépés az In Silicio-hoz képest, mert legalább bizonyítja, hogy a srácok tudnak igazi dalokat is írni.
 
Lehet, hogy tíz év múlva jó zenét is fognak?