Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Mc Trabi
|
Salgótarján, Kassai sor 1-3.
Salgótarján
Annak idején a legbátrabbak még a versenypályákra is kimerészkedtek az „NDK-s szappantartóval”, a Trabival. Bár a modernkori Don Quijoték a pályákon hamar belátták, hogy egy Trabanttal maximum a képzeletükben nyerhetnek...
Mára azonban a Trabi és a nyeremény élménye igenis megfér egymással, Salgótarjánban legalábbis mindenképpen. Bizonyíték erre a megyeszékhely jó ideje működő „patakparti járműve”, ugyanis a korábbi alacsonyrendű kocsmából első kategóriás játékteremmé avanzsált. Nem kis meglepetést okozva: a sétálóutca sárga „bódéja” teljes belső tuningon ment keresztül, amelynek eredményeként idén októbertől magas színvonalú játékélményt nyújt a szerencse rabjainak.
 
A szervízcsapat tagjai azok a biztonsági őrök, akik a zavartalan időtöltést állandóan felügyelik, valamint az exkluzív bárpultban kiszolgálók, akik a csapolt söröket vagy a minőségi olasz kávékat korrekt árakon szervírozzák. 
 
Egy járműnek azonban – azt mondják – lelke van, s folyamatos törődést, fejlesztést igényel. Nos, így lesz ez ennél a Trabinál is, hiszen december elsejétől a Jackpot rendszeren és az eddigi lehetőségeken túl már tíz játékhely, köztük egy rulettasztal készteti irányváltásra a másfelé kormányzókat.  
 
Mc Trabi 
Salgótarján, Kassai sor 1-3. 
Nyitva tartás: H–V: 8-24h 
 
Csilla
2010.11.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.