Igaz, "best of Borisz Jelcin" összeállításokat idéző afterpartijuk talán emlékezetesebbnek bizonyult az elismerésnél, tény, hogy nevük már nem csupán underground körökben cseng ismerősen. A díjnyertes Face The Light folytatása a tagcserék ellenére sem váratott sokat magára. Ennek legfőbb oka, hogy a Time nem hagyományos sorlemez, a magyar nyelvű dalok - mert hogy ilyenek is hallhatók az albumon - korábban már megjelentek egy split kiadványon.
 
Ami az új szerzeményeket illeti, radikális változásról nem számolhatunk be, a csapat megmaradt a tiszta dallamokkal operáló, polírozott punk rocknál. Ugyanakkor a metalcore és a screamo elemek felerősödtek, Szolga József frontember (illetve az In Pieces Againben vendégeskedő Kókai Barnabás) néhol zsigeri üvöltésekre is vetemedik.
 
Az első négy track ezzel együtt is legfeljebb korrektnek nevezhető: egytől-egyig lendületes darabok, ám jobbára elsuhannak a hallgató füle mellett. A lírai I'm Moving On ezzel szemben telitalálat, a refrén az amerikai Staind legjobb pillanatait idézi. A dal egyben vízválasztó is a lemezen: a Félig szép, a monumentális kórusokkal operáló Évről évre ill. a különösen szigorú Keserű otthon és a kiábrándult Breath immár egyaránt üresjárat nélküli dalok.
 
A Time ízig-vérig profi munka, mely a nyugati piacon is megállná a helyét. Mindemellett azonban túlontúl felemás ahhoz, hogy kiemelkedjen a punk/hardcore mezőny B-ligás kiadványai közül.