Mondhatjuk, hogy a Csík zenekar lassan már hazajár a miskolci Ady Endre művházba. Február negyedikén ugyanis ismét Diósgyőrben koncerteznek, ezúttal Lélekképek című friss, ropogós albumukat mutatják be az itteni közönségnek.
A Csík zenekar nagyon sikeres évet zárt tavaly. A rengeteg koncert-felkérés és fesztivál fellépés kapcsán bejárták egész Magyarországot, turnéztak Erdélyben, sőt még Londonban is adtak koncertet. A 2011-es esztendő végére pedig a boltokba került a vadonatúj album, a Lélekképek, melyen tizenhárom nóta kapott helyet. Ismét találunk köztük Kispál-feldolgozást (Földtörténet), egy viszonylag új Quimby-dalt (Tébolyda), és más különlegességeket. A lemez elkészítésében közreműködő vendég-művészek névsora parádés, az új anyag megszületésénél Lovasi András és Kiss Tibi mellett Őze Áron, Ferenczi György és a Rackajam és a Vivace Kamarazenekar is bábáskodott.
A lemezbemutató koncert este 19 órakor kezdődik. Jegyek elővételben már válthatóak a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központjában, az Ifjúsági és Szabadidő Házban, a Művészetek Házában, a Fehér Fotóban (Szinvapark) és a Miskolci Egyetemen, a Diákirodán.
A lemezbemutató koncert este 19 órakor kezdődik. Jegyek elővételben már válthatóak a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központjában, az Ifjúsági és Szabadidő Házban, a Művészetek Házában, a Fehér Fotóban (Szinvapark) és a Miskolci Egyetemen, a Diákirodán.
Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Országok, tájak, emberek Győr, 2012. február 2 - 23.
Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



