Gyerekszíndarabok

Gyerekfilmek

Strandok, uszodák

Zenei Játszótér
|
Interaktív jazzkoncert gyerekeknek
Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ, február 25. 16:00
Egy gyerek számára a világ még játéktér, és amikor játszik, képes teljesen elmerülni a saját kis univerzumában. Minden, ami körülötte van, a játék eszközévé válik, és elveszti addigi jelentését. A jazz-zenészek is valami hasonlót művelnek a hangokkal.
Folyamatosan megpróbálják újraértelmezni az addig felhalmozott tudásanyagot és játszanak, vagyis improvizálnak. Ami gyerekként még a világ legtermészetesebb dolga, azt felnőtté válva hajlamosak vagyunk elfelejteni. Pedig az improvizáció sokszor hétköznapi helyzetekben is megkönnyítheti az életünket.
 
A gyerekekkel való közös játék, improvizálás arról szól, hogy a zenészek és a gyerekek kölcsönösen adnak át egymásnak valamit. Ők a frissességet, az előítéletektől mentes nyitottságot, a játék felhőtlen élvezetét, a muzsikusok pedig azt, amit megtanultak arról, hogyan lehet mindezt átültetni a zenébe – dallammá, harmóniává, ritmussá. Hogyan tanultak meg figyelni egymásra, élvezni, szeretni és tisztelni egymás játékát. 
 
Közreműködik: Bacsó Kristóf – szaxofon, Dés András – ütőhangszerek, Szabó Dániel – zongora.  
 
A vidám játszótéri koncertet kreatív foglalkozás követi a Csipesz Alkotóműhely szervezésében.
 
 
2012.02.03
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 20., vasárnap

Bernát, Felícia
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
04:15
H2O: Egy vízcsepp elég
04:40
Sonny a sztárjelölt
04:45
A nagy ho-ho-ho-horgász
magyar mesesorozat, A fagyasztott hal (ism.)
04:50
Kíváncsi Fáncsi
magyar mesesorozat, Krokodilkaland (ism.)
05:05
Angyali keresztszülők
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.