Színházak

Előadások

Gyerekszíndarabok

Társulatok

Táncelőadások

Színház
Boni és Klájd kereket old Budapest, Kolibri Fészek, május 23. 10:30
Két magányos gyerek. Az egyik amolyan jó családból való, a másikat egyedül neveli az édesanyja.
Szent Péter esernyője Budapest, Karinthy Színház, május 23. 15:00
Mikszáth Kálmán egyik legismertebb (és legbájosabb) művét, a Szent Péter esernyőjét az eredeti regény forma mellett láthattuk már több alkalommal filmen is (leghíresebb az 1958-as, Törőcsik Marival a főszerepben készült feldolgozás).
Bányavirág Budapest, Pinceszínház, május 23. 19:00
Az 1981-es születésű Székely Csaba Bányavirág című többszörösen díjnyertes darabja vérbeli tragikomédia, mely egy kis erdélyi faluban játszódik, ahol bezárják a bányát, így a helyi férfiak többsége alkoholizmusba vagy öngyilkosságba menekül.
Lenni vagy nem lenni Rendező: Marton László Budapest, Vígszínház, május 23. 19:00
1942-ben mutatták be a magyar Lengyel Menyhért tollából született legendás(an vicces) hollywoodi vígjátékot, a Lenni vagy nem lennit. A film világszerte hatalmas siker lett, 1983-ban remake is készült belőle. Most pedig itt van a színpadi verzió, mely annál is inkább adja magát, hiszen a mű színházi színészekről szól.
Virágos kert Budapest, Új Színház, május 23. 19:00
Assisi Szent Ferencről általában tudják, hogy ő a Ferenc-rend megalapítója, valamint az állatok és kereskedők védőszentje. Azt azonban, hogy hogyan élt, milyen fordulópontok alakították a sorsát, ...
Fahrenheit 451 Budapest, Bárka, május 23. 19:00
Anger Zsolt előszeretettel visz színpadra ismert filmeket. Tavaly például Lars von Trier dogmafilmjét, a Dogville-t rendezte meg. Most pedig Francois Truffaut klasszikusát dirigálja, a Bárka Színházban.
Bohémélet Budapest, Örkény István Színház, május 23. 19:00
Henri Murger az 1840-es években cikksorozatot írt a párizsi bohémek életéről. A még fölfedezetlen művészek mindennapi túlélését fanyar humorral leíró epizódokból előbb színdarab, aztán regény született.
Cigányszerelem Budapest, Budapesti Operettszínház, május 23. 19:00
A Cigányszerelem, Lehár Ferenc operettje, amelynek fehér nyárfaerdő díszlete „erdélyi és képzőművészeti tájat” egyaránt idéz majd.
Abigél Budapest, Thália Színház, május 23. 19:00
1943-ban Vitay Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi Matulába.
1
Az isteni Sarah Budapest, Belvárosi Színház, május 23. 20:00
Egy legendás művész, az 1844 és 1923 között élt francia színésznő, Sarah Bernhardt élete elevenedik meg az Orlai Produkciós Iroda új bemutatójában. A két főszerepben Vári Évát és Gálffi Lászlót láthatjuk.
123456789
1 / 9 oldal
2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.